Hódmezővásárhely, Német László Gimnázium és Általános Iskola – 3 nap

Az Erasmus+ projekt harmadik napját Hódmezővásárhelyen tartottuk. Az első betervezett munka a projekt keretében kiadott munka bemutatása volt. Plakátokat, tablókat kellett készíteni minden csapatnak arról a témáról amit már a találkozó első napján power pointos formában bemutattak. 

Ennek megvalósítása érdekében minden iskola képviselői a szervezők az iskola aulájában rendelkezésre bocsátottak egy nagy tablót, amelyre az otthonról hozott, előkészített anyagot felkellett tenni. 

Bővebben: Erasmus+: Schengen2.0 – Élet Európában határok nélkül - C1

Hódmezővásárhely, Német László Gimnázium és Általános Iskola – 2 nap

 

Az Erasmus+ első találkozójának második napja (2017. november 21) jelentette talán a legkülönlegesebb programot. A szerverzők egy tanulmányi kirándulást szereveztek a kelebiai határzárlathoz. Ennek megvalósításában a magyar honvédség segítségét kérték meg. Már az induláskor éreztették velünk, hogy ez valami más, valami különleges lesz. A magyar honvédség zöld színű autóbussza várt az iskola előtt a katonai rendőrség kíséretében. Mivel a magyar-szerb határra utaztunk, ezért egy különleges vámvizsgálatban is részünk volt. Amikor ültünk fel az autóbuszra, mindenkinek leellenőrizték az útlevelét, személyi okmányát. 

Bővebben: Erasmus+: Schengen2.0 – Élet Európában határok nélkül –C 1

Hódmezővásárhely, Német László Gimnázium és Általános Iskola – első nap

2017. november 19-25 között a Marosvásárhelyi Refomátus Kollégium képviseletében 4 diák (Cucui Orsolya, Neagoi Bernadett, Szabó Iringó és Urbán Rudolf) és két tanár (Sikó Judith és Benedek Zsolt) a hódmezővásárhelyi Német László Gimnázium és Általános Iskola által megszervezett Erasmus+ programon vett részt, amelyen rajtuk kívűl még jelen voltak a helyi iskola képviselői, illetve egy németországi, egy fraciaországi és egy lengyelországi iskola képviselői is.

 

Az első közös programokkal lévő nap hétfőn, november 20-án kezdődőtt, amikor a reggeli órákban az öt iskolát kpviselő diákok és tanáraik találkoztak a hódmezővásárhelyi iskola aulájában. Rövid ismerkedés után a vendégek fogadásának a tiszteletére egy rövid ünnepi műsorral készültek a hódmezővásárhelyi diákok, ahol megpróbáltak minden iskola képviseletének a saját nyelvén énekelni. Ez nagy mértékben sikerült is nekik, hiszen nagyon szép dalokat, énekeket adtak elő magyar, német és francia nyelven.

Bővebben: Erasmus+: Schengen2.0 – Élet Európában határok nélkül – C1

2017 szeptemberétől egy 3 éves Erasmus+ projektben vesz rész iskolánk, további négy külföldi iskolával együtt: a lengyel, krosnói Jan Szcsepanik Iskolaegyüttessel, a hódmezővásárhelyi Németh László Általános Iskola és Gimnáziummal, a franciaországi varadesi College Sainte-Anne katolikus magániskolával és nem utolsó sorban a projektet koordináló iskolával, a németországi, orscholzi iskolával.

 

Bővebben: Erasmus+ programban a Marosvásárhelyi Református Kollégium

Procedură de selecţie profesori în cadrul

proiectului de parteneriat strategic în domeniul școlar în cadrul

programului ERASMUS+

cu titlul SCHENGEN 2.0, LEBEN IN EUROPA OHNE GRENZEN

2017-1-DE03-KA219-035633_2

Anul 2017-2020

I. DISPOZIŢII GENERALE

I.1. Scopul

Prezenta procedu a fost elaborată în vederea selectării grupului ţintă, în cadrul

proiectului SCHENGEN 2.0, LEBEN IN EUROPA OHNE GRENZEN, contract număr 2017-1-DE03-KA219-035633_2, finaat de UE, prin Programul Erasmus+, Actiunea cheie 2 şi derulat de Liceul Vocaţional Reformat din Tg. Mureş în calitate de partener, alături de alte 4 instituţii şcolare din Germania (coordonator proiect), Polonia, Ungaria şi Franţa în perioada 01.09.2017 - 31.08.2020.

I.2. Activităţile principale ale proiectului

ACTIVITĂȚI DE MOBILITATE, stagii de educaţie şi formare profesională în

străinătate cu o durată de 5 zile care vor fi parcurse de un număr de te 3 elevi din fiecare şcoală parteneră şi 2 profesori însoţitori.

I.3. Conținutul activităților de mobilitate are următoarea tematică:

Bővebben: Procedură de selecţie grup ţintă - profesori