Csendes hónapok állnak a hátunk mögött, amik mégis zajosak voltak bizonyos világi szempontokból. Az iskola falain belül csend honolt, nem töltötte be az iskolát a diákok csevegése, és üres volt minden. Nem voltak találkozások, nem lehetett érezni a Refi igazi hangulatát otthonról, a számítógép előtt ülve.

          Éppen ezért volt még különlegesebb és még vártabb az idei szalagavató ünnepség minden diák számára, de főként a végzős 12.-esek számára. Egy kapaszkodó volt, ami még hozhat jót, ami még összehozhatja az embereket, ami még szebbé teheti az utolsó hónapokat. Isten pedig velünk volt, mint mindig, és segített, hogy megvalósuljon ez a meghatározó esemény.

          Bizonyára mindenki vett már részt szalagavatón, de azt kell mondanom, hogy amikor rólad szól, amikor te vagy az, akiért annyit fáradoznak, amikor a te mellkasodra kerül az a bizonyos szalag, amikor téged ünnepel mindenki...az teljesen más érzés.

     Másként értelmezel minden egyes szót, megérint minden, és minden tanács hosszú ideig visszhangzik a fejedben. Ilyenkor még jobban értékeled azt, ami körülvesz, azokat, akik melletted vannak. Érzed, hogy a társaiddal egy nagy családot alkottok, és annyira jól esnek az elsütött belsős poénok, amiket tényleg csak ti értetek, és esetleg egy-egy tanár.

 

     Rájössz arra, hogy jól döntöttél. Rájössz arra, hogy jó helyen voltál. Rájössz arra, hogy Isten mindvégig a kezedet fogta. Felnőttél, és noha nem érzed minden helyzetben azt, hogy te nagy vagy, nem tudsz mindent jól kezelni, mégis érzed, hogy egyre nagyobb dolgok foglalkoztatnak, és egyre több helyen kell helytállnod. Mert tényleg felnőttél. A megszeppent arcú kilencedikes éned már a múlté, most már szalaggal, hivatalosan is nagykorúsítva kell tovább lépned, és meg kell hódítanod a világnak egy piciny részét.

          Ezúton is hála a 11. osztályos diákoknak és osztályfőnököknek, valamint minden szervezőnek, akik a nehéz helyzet ellenére is megvalósították a két 12.-es osztálynak ezt az igazán családias, szeretetteljes szalagavatót.

          Mindvégig az volt az érzésem, hogy egy nagy családnak a tagja vagyok, hiszen érezni lehetett azt a szeretetet, amelyre Isten tanít bennünket. Jó volt látni azt, hogy összefogott a diákság egy esemény megszervezése érdekében, és egy színvonalas ünnepéllyel sikerült megajándékozni minden résztvevőt.

         Különös hangulatot varázsolt a sok elhangzott dal, amelyet a Refi zenekara adott elő azokkal a hangszerekkel, amelyet az Emberi Erőforrások Minisztériuma biztosított a vallásos zenei együttesek programon keresztül, amelyet ezúton is köszönünk, hiszen ezekkel a hangszerekkel volt teljes az előadás, így lehetett csak igazán átérezni minden dalnak a mondanivalóját.

 

       Kedveskedtek nekünk a közös tánccal, szavalással, énekléssel, úgy a Refi zenekara, mint a kórustagok, régi fényképek, útravalók, amikkel a batyuink lassan, de biztosan megteltek. Mindezeknek köszönhető ez az emlékezetes este.

          Kiragadnék egy sort a Daltutajok: Mondd azt, hogy nem igaz című dalából, amely így hangzik: „Hagyok magamból egy arcot, viszek magammal százat.” Valahogy így vagyunk mi mindannyian, akik végzősök vagyunk. Sok embert sodort mellénk ez az iskola, születtek barátságok és szerelmek, és mindezek az életünk részévé váltak, és magunkkal visszük őket drága kincsként. Elmegyünk, kirepülünk ebből a biztonságot nyújtó fészekből, de a szívünk tele van a Refi adta kincsekkel, és ezek a kincsek tesznek bennünket olyan emberré, amilyennek a Jóisten szeretne látni bennünket.

 

          Formált ez az iskola, formált ez a tanári és diák közösség, és mi mindenért hálásak vagyunk. Szeretettel gondolunk vissza erre a szalagavatóra, és ezekre a kedves évekre.

             Isten áldása mindannyiunk életére!

Vaida Kinga

XII beta

A Marosvásárhelyi Református Kollégium zenekarának a támogatója: