2021 novemberének végén végre alkalom kerül újra találkozni, újra együtt lenni, újra - bár megszorítások mellett - egymásnak és a közösségnek örülni. Iskolánk diákjai számára egy lehetőség nyílt, hogy egy zenés összerázón vehessenek részt, a hangulatos és különleges szellemiséggel rendelkező, kalotaszegi kis falucskában, Zsobokon. Ez a három napos összerázó, november 29. és december 1. között zajlott, ahol intenzíven és jó hangulatban dolgoztunk mind a húszan a közösség épülésén.
Bővebben: Zenés diákösszerázó2021 november végén az új diákelnökség tagjai az iskola lelkész társaságában, egy három napos összerázón vettek részt Zsobokon, hogy összekovácsolódjanak, és immár egy erős csapatként lássanak neki a jövő év megtervezésének.
Első este társasjátékokkal lett feloldva a hangulat, mely meghozta hatását és az est további részében nem volt hiány a jókedvből, de komoly beszélgetésekre is sor került, amely által mi, az elnökségi tagok jobban megérthettük egymást.
Bővebben: Új elnökség, új lendület!Referitor la adresa Ministerului Educației nr. 429/29.10.2021, vă informăm că la Liceul Vocațional Reformat din Tg. Mureș din totalul de 70 de angajați sunt vaccinați 58 de presoane, însemnând 82,86%.
Válaszként a Tanügyminisztérium 2021.10.29-i 429-es rendeletére tájékoztatjuk Önöket, hogy a Marosvásárhelyi Református Kollégium 70 alkalmazotjából 58 személy Covid ellenes oltással rendelkezik, amely az alkalmazottak 82,86%-t jelenti.
A festői Sóvidéken, Parajdon került sor arra a háromnapos tanári összerázóra, amin mint tanárok, vezetők, az eddigi alkalmakhoz képest rekordszámmal vehettünk részt. Összesen harminckettőnknek adatott meg az a lehetőség, hogy ennek az építő alkalomnak az áldásaival élhessünk, és egymás társaságában ne „csak” fejlődjünk, de kötetlenül beszélgethessünk is, örülhessünk egymásnak.
Az összerázónk első napján, ahogy a résztvevők szépen sorban megérkeztek, jó volt látni, hogy nem kellett sok idő – valószínűleg a kötetlen hangvételnek és a gyönyörű helynek köszönhetően is-, hogy a „falak” amelyek az iskolai munkakörnyezetben valamilyen szinten természetesek, szépen lassan elkezdtek leomlani, és így nem csak a kollegát, felettest, munkatársat, láthattuk meg a másikban, hanem egyre inkább láthatóvá vált az ember, vagy akár a barát is.
Bővebben: Magyarul magyarnak - szülőföldön tanítani és megmaradniJúnius 1-én, gyereknapkor került sor a diáktanás által megszervezett, Gyereknapi Karanténzáró Refitourra, amely helyszíne a kutyfalvi Degenfeld kastély volt.
A népes diákcsapat kora reggel, álmos szemekkel indult a marosvásárhelyi vonatállomásról. Kalandos vonatozásunk után megérkeztünk Kutyfalvára, ahol a tiszi várt minket, majd átsétáltunk a kastélyhoz.
A napot egy áhítattal és dicsőítéssel indítottuk, ahol arról is szó esett, hogy Isten hogyan akar látni minket, és mikor is vagyunk már felnőttek, meddig tart a gyerekkor.
Bővebben: Újra együtt