Az idén szeptember 21-23 között Kolozsváron került sor az erdélyi és partiumi kollégiumok közös tanévnyitójára. Az érkezés időpontja 16 órára volt ki írva, ki hamarabb, ki később érkezett. Mindannyiunk tele voltunk izgalommal, hiszen senki sem ismerte a másikat és kissé féltünk, hogy hogyan is fog eltelni ez az elkövetkezendő három nap. Visszagondolva semmi okunk nem kellett volna legyen aggodalomra, de mint minden ember, mi is féltünk az ismeretlentől. Érkezésünknél a házigazdák nagy szeretettel fogadtak minket, mintha haza jöttünk volna. Meglepő volt számomra az, hogy mindenki annyira igyekezett arra, hogy a vendégek otthonosan érezzék magukat. Majd amikor mindenki megérkezett, a Díszterembe vonultunk és ott szeretettel köszöntöttek minket, igazgatóinkat, kísérő tanárainkat és a diákokat. Vörös Alpár, az Apáczai Csere János Elméleti Líceum igazgatója ismertette velünk a programot mi után röviden elmondta, hogy miért is vagyunk ott és, hogy hogyan épült újjá az iskola és, hogy mennyi befektettet munka és kitartás áll e épület mögött.
Bővebben: Erdélyi és Partiumi Református Középiskolák közös tanévnyitója KolozsváronFeltételek:
- beszélje a magyar nyelvet;
- 2018. augusztus 31-ig töltse be a 6. életévét (abban az esetben ha nem tölti be a 6. életévét köteles pszichoszomatikus felmérésen részt vennie).
Beiratkozási kalendárium:
- 2018. március 7-én, 12-13 óra között egy játékos napra várják a hozzánk készülő ovisokat és szüleiket elemis diákjaink és a tanító néni az iskola Forradalom utca 8 sz. alatti kirendeltségén;
- 2018. március 7-én, 13-16 óra között az érdeklődő szülők megtekinthetik az elemi iskolát;
- 2018. március 7-én találkozás a gyermekét iskolánkba beírató szülő és az iskola vezetősége között (délután 4-től - a Marosvásárhelyi Református Kollégium Forradalom utca 8 sz. alatti kirendeltségén);
- 2018. március 8-26-a között beiratkozás az iskola titkárságán minden hétköznap 8,00 – 18,00 óra között (Bolyai utca 3 sz.);
- 2018. március 30-án eredményhirdetés.
Minden jelentkező számára kötelező iratok:
- beiratkozási kérés (űrlap az iskola titkárságán)
- szülők motivációs levele;
- lelkészi ajánlólevél (űrlapot az iskola titkárságán kell igényelni vagy letölthető a honlapról);
- a gyerek születési bizonyítványának fénymásolata;
- a szülők személyi igazolványának fénymásolata (elvált szülők esetében a bírósági határozat fénymásolata is szükséges);
- orvosi igazolás;
- szülői nyilatkozat a belső rendszabályzat elfogadásáról.
A jelentkezések elfogadásánál előnyt jelent:
- ha a gyermek a Református Kollégium óvodájába járt;
- ha egy vagy több testvér a Református Kollégium diákja;
- ha valamelyik szülő a Református Kollégium végzettje;
- ha a gyermek bármely református/vagy más felekezeti intézmény óvodájába járt;
- ha valamelyik szülő a Református Egyház vagy a Református Kollégium alkalmazottja;
- ha valamelyik szülő a Református Egyház vagy a református iskolarendszer terén kiemelkedő szolgálatot végzett (e szempont elbírálása a Kollégium Vezetőtanácsának feladata).
A tavalyi évhez hasonlóan az idén is december harmadik hétvégéjén tartottuk a tanári összerázó alkalmat. A tavaly az összerázó témája az iskola célja és missziója volt, az idén a téma a református nevelés volt. Erre az alkalomra Bustya János sepsiszentkirályi lelkipásztort hívtuk, az Erdélyi Református Pedagógiai Intézet munkatársát, a Sepsiszentgyörgyi Református Kollégium lelkésztanárát.
A tanári kar pénteken délután érkezett, vacsora után kötetlen beszélgetések alakultak ki, egyesek dézsáztak, mások dartsoztak. Szombatra három előadásblokkot terveztünk. Az első két téma ebéd előtt kapott helyet, a harmadik téma már lazább volt, délutánra maradt.
Bővebben: Tanári összerázó hétvége Parajdon