2019. október 9-13 között a Marosvásárhelyi Református Kollégium és a Bolyai Farkas Elméleti Líceum egy diákcsapata a Bajai III. Béla Gimnázium vendége volt immár 12-dik alkalommal a már hagyományossá vált őszi találkozás alkalmával.  A csapatot Arnóczki János igazgató úr és Radva László tanár úr  fogadta, illetve a bélás diákok és azok szülei. A találkozás lehetőséget adott a határon túl nyúló barátságok kialakítására, azok elmélyítésére.

 

Az öt napos találkozás alatt a Refis és a Bolyais diákok tanórákon vettek részt a gimnáziumban, előadásokat látogattak a bajai nemzeti levéltárban, illetve Budapesten is jártak a Várkert Bazárban megrendezett ’’Új világ született’’ elnevezésű kiállításon.

A budapesti utazás csúcspontja a magyar Országház meglátogatása volt, ahol többek között megcsodálhatták a koronázási ékszereket is.

A kulturális jellegű programok mellett jutott idő a szórakozásra is, hiszen a szombati napot a diákok a fogadó családok körében töltötték.

Mint minden év októberében, ez a találkozás is élménydús volt és várjuk már a következő találkozás lehetőségét.