Ha már egy tető alatt élünk, próbáljunk meg jobb kapcsolatokat kiépíteni – erre gondoltunk Bálint Julianna kolléganővel, amikor meghirdettük a múlt szombatra (május 29-re) szervezett vajdaszentiványi csapatépítő rendezvényt. Abból kiindulva, hogy a Bolyai és a Refi ötödik osztályaiból összesen mintegy 46 bringás tanuló várt minket a marossárpataki hídnál, arra gondolunk, hogy a kezdeményezés egyáltalán nem elvetni való, alighanem a diákok is érzik annak szükségét, hogy közeledjenek egymáshoz. Főleg a hosszúra nyúlt járványügyi korlátozások után! Júliával legalább annyira gyönyörködtünk a hosszan kígyózó bringássort nézve, mint amennyire aggódtunk a gondjainkra bízott gyerekek miatt. De, mint kiderült, az ötödikes gyerekek is kalandérettek, úgyhogy senkinek baja nem esett, pedig letekertük a Marossárpatak és Vajdaszentivány közötti meglehetősen keskeny aszfaltozott útszakaszt, és ilyen létszámban az is valami!

Egyértelműen az volt a célunk, hogy a ránk bízott gyerekeket jobban megismerjük, illetve, hogy ők is ismerkedjenek egymással. Elsősorban köszönet a vajdaszentiványi református egyházközségnek és Dénes Csaba lelkipásztor úrnak, amiért lehetővé tette, hogy a sportpályán szervezzük programjaink java részét.

A délelőtti szakaszban “harácsoltak” – vagyis különböző küldetéssel ki kellett menjenek a faluba gyűjteni. Mindenki mást. Volt, aki vonatjegyet, újságot, galamb tollat kellett hozzon, másnak pedig az volt a dolga például, hogy interjút készítsen egy nyolcvan fölötti szász nemzetiségű, három nyelvet beszélő bácsival. Öt csapatra osztva, egymással versenyezve kellett a feladatokat teljesíteni, voltaképpen azzal a céllal, hogy egyrészt ismerjkedjenek a faluval, másrészt csapatban dolgozva megismerjék egymást, gyakorolják az együtmműködést, és így erősítsék a közösségi szellemet.

A “munkát” ebéd után értékeltük ki, úgyhogy nem csoda, hogy a végső élménybeszomolónál a férjem gulyása kapta a jeles minősítést, hiszen az aktív délelőtti tevékenység után nem igazán kellett fűszerrel stimulálni az éhséget.

Júlia tanárnő fagyija pedig feltette az i-re a pontot, úgyhogy szénhidráttal tuningolva kezdődhetett az egyházi sportpályán a délutáni sporttevékenység. Hagyományos vetélkedőkön vívott meg az elismerését mind az öt csapat – kötelet húztak, zsákban “futottak”, és persze fociztak (mert ez kihagyhatatlan, mégha nem is hagyományos).

A végső kiértékelésnél fair play, de igazságtalan pontozással mindenki első díjat nyert, mivelhogy a tulajdonképpeni győztes a közösségi szellem volt. Este lett mire visszaértünk a marossárpataki hídhoz, azzal a gondolattal búcsúzva, hogy ezt még feltétlenül meg kell ismételni!

                                                                                               Gerendi Timea

V-es osztályfőnök