Református Kollégium

Összerázó Algyógyon

Az idéni összerázó helyszíne a Dél-Erdélyi, Hunyad megyei Algyógy volt. A tavalyi évhez hasonlóan nemcsak az osztályok rázódtak össze külön-külön, hanem a két osztály egymással is, az alfások a betásokkal. Efelől gondoskodtunk, úgyhogy már a szobatársak is így voltak beosztva. Szeptember 2-án 49 diák és négy tanár kelt útra, hogy megvalósítsa az összerázódást. A pedagógus kíséret tagjai: Stupár Zsuzsanna és István Gizella osztályfőnökök illetve Meleg Katalin testnevelés tanár és Márton Előd iskolalelkész. Mivel útunk Nagyenyeden vezetett keresztül, meglátogattuk a nagyenyedi Bethlen Gábor Református Kollégiumot. A helyi iskolalelkész az udvaron ismertette a város és a Kollégium történetét, majd megnéztük a Kollégium Dísztermét.

Bővebben: Összerázó Algyógyon

Beiratkozási tájékoztató a IX. osztályokba - 2019

Református Iskolák Nyári Találkozója Hevesen

A nyári vakáció harmadik hetének a végén, július 4-én, csütörtökön aprócska csapatunk útra kelt, hogy négy napot Hevesen az Eötvös József Református Oktatási Központ vendégségében tölthessen a Kárpátmedencei Református Középiskolák XXIV. találkozóján.

A hosszú és melegben való utazás után, bár kissé fáradtan, de az új élményekre készen csöppentünk bele a találkozó programjába, mely már az első pillanatokban csodálattal töltött el bennünket, hisz csodálatos volt, ahogyan több mint száz ajakról hangzott fel a dicsőítés. Vacsora után pedig meghallgathattuk Dsupin Pál és Csörgő-Herczeg László előadásában Arany János Daloskönyvét. A szállásra visszaérve, rövid ismerkedés után mindenki lefeküdt, hogy pihent lehessen a pénteki színes programra.

Bővebben: Református Iskolák Nyári Találkozója Hevesen

Önismereti csoport avagy Mátrix-beszélgetések

Te is vágysz egy kis csendre és egy jó beszélgetésre a forgalmas hétköznapok közepette? Pont ez a célja az önismereti csoportnak, a Mátrix-beszélgetéseknek: a csend, a beszélgetés és a legfontosabb, hogy a másik arcában meglásd önmagad.

Számomra ezt jelenti az önismereti csoport, amelyet Márton Előd, a Református Kollégium iskolalelkésze vezet. Annyira jó, hogy létrejött ez a csoport. Számomra nagyon hasznos volt, hogy egy bizonyos témában több véleményt és több érvet tudtam meghallgatni. 

Bővebben: Önismereti csoport avagy Mátrix-beszélgetések