Református Kollégium

Sok-sok nap, óra együtt és külön tanulás, készülés után végre eljött az a nap amit kis csapatunk izgalommal várt. Február 22-én, péntek délután útra keltünk hogy a hétvégét Kolozsváron az Apáczai Csere János Elméleti Líceum vendégségében töltsük az erdélyi kollégiumok közötti bibliaismereti vetélkedő keretén belül. A szállás elfoglalása után áhítattal kezdtük a rendezvényt. Míg a kisérő tanáraink „felnőttes” dolgokkal foglalkoztak mi, a 10 kollégium diákjai játszottunk egy kicsit. Az Apáczai iskola diáktanácsa ismerkedős játékokat szervezett nekünk, melyek által új barátokat szerezhettünk s örömmel üdvözölhettük a régieket. Az este hangulata szívélyes volt. Bár mindenki izgult a másnapi verseny miatt, fontos volt az is hogy ismerkedjünk. A péntek estét hamar lezártuk s mindenki ágyba bújt hisz tudtuk hogy tartalmas napnak nézünk elébe. Nem is kellett csalódnunk.

     Szombaton reggeli után minden csapat izgalommal telve foglalta el a helyét a díszteremben. Az igazgató úr röviden bemutatta az iskola történetét, majd az áhítat után kezdődhetett a megmérettetés. A feladatok között volt karikázós, kiegészítős és igaz-hamis is. Valamint egy érvelőszöveget is kellett írnunk, melyben meggyőzzük a korosztályunkat Isten létezéséről Pál apóstól athéni beszéde alapján. Nem csak tárgyi tudásunkra, hanem kreativitásunkra is szükségünk volt, így összedugtuk fejünket s bedobtunk a közösbe mindent amink volt. Iskolában hallott, ifin elmondott, különböző helyeken olvasott és személyes tapasztalatainkat is belefűztük szövegünkbe és azt hiszem mindannyiunk nevében mondhatom, hogy olyan információkat is felhasználtunk amelyekről azt hittük, sosem fogjuk. Miután lejárt a rendelkezésünkre álló 3 óra megkönnyebbülve jöttünk ki a teremből hiszen tudtuk, hogy a tőlünk telhető legtöbbet megtettük. Azonban még nem szusszanhattunk fel, hiszen következett a kvíz melyet ott helyben díjaztak is a szervezők. Izzasztó percek után és 63 kérdés megválaszolása után örömmel dőlhettünk hátra, hiszen az első helyet hoztuk el. Ebéd után megnéztük a kisfilmeket, melyeket minden kollégium összeállított „Nem szégyellem az evangéliumot” címmel. Utána pedig szabadulószoba volt terítéken. A feladatunk az volt hogy a rejtvényeket megoldva egy óra alatt kijussunk. Érdekes volt kutatni a megoldások után s ott is feladatra bukkanni, ahol nem is hittük volna hogy fogunk. Sötétedéskor pedig Mátyás napi fáklyás felvonuláson vehettünk részt. Mindenki kapott egy csuklyát, mely az akkori “divatot” hivatott utánozni, valamint egy fáklyát is. A tömeggel együtt vonultunk a Szent György térről a Mátyás térig, ahol páncélzatba öltözött férfiak az ókori fegyverek másolataival sortüzet adtak le Mátyás király 576. születésnapjának tiszteletére. Az este további része is hamar eltelt, majd az éjszakába nyúlt, hiszen mindenki beszélgetett, viccelődött. Különböző iskolák diákjai meséltek egymásnak, hogy milyen is az élet a különböző refikben.

        Pár óra alvás után el is jött a vasárnap reggel. Izgalommal mentünk el a Farkas utcai templomba, ahol az ünnepi istentisztelet keretén belül kiosztották a díjakat is. Csapatunk második helyezést ért el. Az első díjat a Székelyudvarhelyi „Baczkamadarasi Kis Gergely” Református Kollégium nyerte el, a harmadik pedig a Kolozsvári Református Kollégium lett. Csapatunk tagjai: Kovács Dorottya (IX beta), Szabó Iringó (X beta), Vass Áron és Simon Dorottya (XI beta). Az első csapat 100 pontot szerzett, maximális pontszámot, a második 95 pontot, a harmadik 93 pontot.

       A búcsúzkodás után örömmel és élményekkel telve indultunk hazafele, hogy kipihenhessük a hétvége fáradalmait. Útközben azonban apró kitérőt tettünk, hogy megcsodálhassuk a Székelykő csodálatos szikláit valamint Torockó szász stílusú épületeit.

       Köszönjük szépen a lehetőséget, hogy részt vehettünk, az Apáczai iskolának a szervezést valamint Márton Előd tanár úrnak a ránk áldozott időt és türelmet. SDG!

Simon Dorottya,

XI beta