Református Kollégium

Izgalom. Kreativitás. Csapatmunka. Ez volt számunkra az idéni Erdélyi és Partiumi Református Kollégiumok (kreatív) Bibliaismereti Vetélkedője, ahol a többi refis diák kreativitásával mértük össze a miénket. A vetélkedőt az idén a Sepsiszentgyörgyi Refi szervezte, a kiértékelő szakasza február 20-án volt. Egy kategóriában el is hoztuk a fő díjat. Kapás Norbertnek ítélték az első díjat az irodalmi levél kategóriában „Az Úr angyalának levele a Refihez” című munkáért.

A csapatunk számára elég izgalmas feladat volt elkészíteni a munkákat, mivel az idén a bibliai tananyag is eléggé különleges volt. A verseny alapját a Jelenések könyve képezte, amely nem sorolható a legkönnyebb bibliai könyvek közé, így az értelmezése is időbe tellett. A Jelenések könyve a jelenünkről és a jövőnkről szól, a könyvből kellett megjelenítenünk kijelölt szakaszokat képregény formában, egy plakáton, egy képen illetve egy irodalmi levélben megfogalmazni.

A csapat nevében kijelenthetem, hogy mindannyiunk számára kihívás volt ez a verseny a javából, de ennek ellenére jól éreztük magunkat. Úgy gondoljuk, hogy sikeresen vettük az akadályokat. Emellett szorosabb lett a barátságunk is, mert a sok együtt töltött óra és beszélgetések, mind az egymás közötti kapcsolatunkat erősítette.

Köszönjük szépen Márton Elődnek, a Marosvásárhelyi Református Kollégium korábbi iskolalelkészének, hogy lehetőséget kaptunk arra, hogy részt vegyünk ezen a versenyen.

Gönczi Lídia, XI beta