Református Kollégium

Az erdélyi reformáció nyomában

A Marosvásárhelyi Református Kollégium egy lelkes, érdeklődő csoportja november 2-án kerekedett fel és indult az erdélyi reformáció nyomában. Ez az egyháztörténeti és szellemtörténeti utazás több napon át tartott.

Az első nap Torda-Kolozsvár-Nagyenyed volt az útirányunk. Tordán meglátogattuk azt a templomot, ahol 1568-ban Európában először mondták ki a világon a vallásszabadságot. Ezt a neves eseményt megörökítette Körösfői Kriesch Aladár, akinek festményét nyilván meg is tekintettük a városi múzeumban. Tordán az ótordai egyházközség és a fenséges gótikus templom történetét a helyi lelkipásztor ismertette.

Bővebben: Az erdélyi reformáció nyomában

Lélekben az ének

’’Énekeljetek az Úrnak új éneket, énekelj az Úrnak te egész föld! Énekeljetek az Úrnak, áldjátok az Ő nevét, hirdessétek napról-napra az Ő szabadítását’’ 96 Zsoltár 1-2

 

2017. november 16-18 között került sor Nagyváradon a Lorántffy Zsuzsanna Református Gimnázium szervezezésében az Erdélyi és Partiumi Református Gimnáziumok számára rendezett ’’Lélekben az ének’’ elnevezésű zsoltár- és népdaléneklő versenyre. A verseny célja az énekes hagyományaink ápolása volt. A versenyre minden református gimnázium két tanulóval jelentkezhetett szabadon választott zsoltár, dícséret és népdal előadásával. 

Bővebben: Lélekben az ének

Felsővárosi Református Egyházközségben szolgáltunk

A reformáció 500. évfordulóján a XII. beta osztály a Felsővárosi Református Egyházközségben szolgált. A Márton Csilla tanárnő segítségével összeállított jelenetben a reformáció elterjedésének folyamatát mutatták be az egybegyűltek számára. 

Újra erdei iskola Szovátán

Az idén szept. 4-8 között Szovátán került sor a kilencedikes diákok számára szervezett összerázó táborra, mely erdei iskola jellegű volt. A tábor szervezését a két osztályfőnök, az iskolalelkész illetve az iskola két lelkész-tanára vállalta. Mindkét osztály, úgy a teológiai mint a társadalomtudomány-angol intenzív osztály szinte teljes létszámban jelen volt.

 A tavalyi erdei iskolát kiértékeltük a tavalyi szervezőkkel, a leszűrt tanulságokat az idén beépítettük a szervezésbe. Noha az idén hidegebb volt mint a tavaly, mégis a diákok zokszó nélkül, aktívan részt vettek a programokban, a külső körülményeknek nem sikerült megtörni a hangulatot.

Bővebben: Újra erdei iskola Szovátán