Református Kollégium

Versmaratonon a Refi diákjai

1999 novemberében az UNESCO március 21-ét, az északi félteke tavaszának első napját nyilvánította A KÖLTÉSZET VILÁGNAPJÁvá, melyet minden ország a saját eszközeivel, a nem-kormányzati szervek aktív részvételével, a nyilvános és civil szervezetek bevonásával ünnepelhet meg.

 

A Marosvásárhelyi Református Kollégium diákjai évek óta bekapcsolódnak egy, a Maros Megyei Könyvtár által szervezett versfelolvasó maratonba.  Az idén a IX. alfa osztály diákjai voltak a költészet előtt tisztelgő rendezvény aktív résztvevői. Miután mindenki felolvasta az otthonról hozott kedvenc versét, láncolvasásban elhangzott Arany János népszerű balladájának, A walesi bárdoknak a szövege is.

Bővebben: Versmaratonon a Refi diákjai

Dörgött az ágyú a díszteremben…

2018. március 16-án a Marosvásárhelyi Református Kollégium diáksága együtt emlékezett meg a nemzeti ünnepről a Balassagyarmati Mikszáth Kálmán középiskola diákjaival és kísérő pedagógusaival az iskola dísztermében szervezett ünnepi áhítat keretén belül.

 

Az ünnepséget Márton Előd iskolalelkész rövid áhítattal nyitotta meg, amelybe felhívta a jelenlévők figyelmét arra, hogy 170 évvel ezelőtt, ha a márciusi ifjak mertek álmodni egy szebb jövőt, akkor nekünk is kötelességünk ugyanúgy cselekedni. A következőkben, Benedek Zsolt, a Marosvásárhelyi Református Kollégium igazgatója köszöntötte a vendégeket és a Refi diákságát, pedagógusait. Magyar-magyar összefogásra buzdította a jelenlévőket és arra, hogy mindenki a hazáját ne a földrajzi térképeken keresse, hanem valahol a szívében.

Bővebben: Dörgött az ágyú a díszteremben…

Március 15 – együtt, határok nélkül

2018. március 11-15. között az Encsi Váci Mihály Gimnázium, Szakgimnázium és Kollégium, illetve Encs Város Önkormányzata meghívására a Marosvásárhelyi Református Kollégium kórusa együtt ünnepelte a város és az encsi iskola diákságával a magyar nemzeti ünnepünket.

 Izgatottan várta minden kórustag a vasárnapi napot, március 11-ét, amikor elindultunk Marosvásárhelyről Encsre. Úgy terveztük, hogy kihasználjuk azt az 5 napot amelyen elleszünk utazva és nemcsak énekelni fogunk, hanem kirándulni is. Összekötjük a hasznost a kellemessel is. Kora este érkeztünk szálláshelyünkre, amely Forró településen volt. Itt Bacsó Beáta, encsi tanárnő várt minket, aki vázolta nagyjából a programjainkat, fellépéseink időpontjait.

Bővebben: Március 15 – együtt, határok nélkül

Talpra magyar...!

2018. március 15-én az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács Maros megyei szervezetének a szervezésében került sorra a marosvásárhelyi Petőfi-szobor előtti téren az 1848-1849-es szabadságharc 170-dik évfordulója tiszteletére szervezett megemlékezés. Ez alkalommal az ünnepi megemlékezésen a szervezők az ifjúságnak adtak lehetőséget, hogy átéljék a forradalom izgalmát és idézzék akkori eseményeit az egybegyűlteknek.

Az ünnepség nyitópontjában dr. Flender Gyöngyi, Magyarország Csíkszeredai Főkonzulátusának nevében felolvasta Orbán Viktor, Magyarország miniszterelnökének ünnepi üzenetét. Őt követték a marosvásárhelyi ifjak: a Művészeti Líceum, a „Bolyai Farkas” Elméleti Líceum, a „Dr. Bernády György” Általános Iskola és a Református Kollégium diákjai.

Bővebben: Talpra magyar...!