Marosvásárhelyi Református Óvoda

2019. április 11 - 15. között iskolánk IX. beta osztályának szinte teljes létszámával és a XI. alfa osztályának 1/3 -l meglátogattuk Magyarországi testvériskolánkat és az ott tanuló diáktársainkat Miskolc városban, a Lévay József Református Gimnáziumban.

Utunkon a két osztály osztályfőnöke: Szövérfi János tanár úr és Sikó Judith tanárnő, valamint az igazgató, Benedek Zsolt tanár úr kísért, akik mindent megtettek épségünk és jókedvünk érdekében.

Első napunkon a Lido Hotelbe való megérkezésünk után, gyors szobafoglalással kezdődött, majd ezt követte a Lévay József Református Kollégiumba való átutazásunk. A kollégiumban összeismerkedtünk a Magyarországi diáktársakkal és átbeszéltük az elkövetkezendő napok programjait.

Második naptól kezdve reggeleinket egy fenséges svédasztal látványa nyitotta meg. A kiadós reggeli után elutaztunk a Tisza-tóhoz a poroszlói Ökocentrumba, ahol megcsodálhattuk az ottani, leginkább vízalatti és emlős állatvilágot. Ezt követően pedig egy kishajós túrára indultunk a Tisza folyón, ahol bemutatták nekünk a folyó partját és az ott élő állatfajokat.

Harmadik napunkon egy utazás vette kezdetét Lillafüredre kisvonattal. Ott körbejártuk a Hámori tavat, valamint felkerestük a Lillafüredi pisztráng tenyészetet és egy kiadós ebéd után bemerészkedtünk az Anna barlangba, ahol egy teljesen természetes képződményt nézhettünk meg.

A negyedik napon elérkezett a felfrissülés és relaxáció ideje, amit Miskolctapolca barlangfürdőjében ejtettünk meg, nagy sikerrel, remek hangulattal, majd a vízi élmények után, egy rövid város nézéssel zártuk a napot.

Az ötödik napon búcsút intettünk a remek szállásunknak, a finom falatoknak és a magyar földnek, sikeresen zárva az élményekben gazdag közös kirándulást.

 

Boczog Botond

IX beta