Határtalanul Magyarország közepén...
- Részletek
- Írta: Enyedi Csaba
-
Közzétéve: 2020. február 29
-
Találatok: 3847
2020. február 22-25 között osztályunk csapata részt vehetett a „Határtalanul” program keretein belül egy négy napos kiránduláson.
Szombaton reggel 6 órakor volt az indulás Budapest felé. Mindenki fáradtan, de egyben nagyon izgatottan várta a 4 napos kirándulás programjait. Hosszas utazás után délután három órára megérkeztünk meg Budapestre, ahol elfoglaltuk a szállásunkat az Andrássy úton. Első programunk a Terror Háza meglátogatása volt, ami a XX-ik századi diktatúrák áldozatainak emlékére létrehozott múzeum. Nagyon érdekes dolgokat tudtunk meg, többek között azt, hogy Magyarországon is rengeteg áldozata volt a kommunista diktatúrának és eszközökben nem válogatva mindenkit figyeltek és mindenki ki volt szolgáltatva. A két órás tárlatvezetés után vacsora és szabadprogram következett Budapesten, amit megpróbáltunk maximálisan ki is használni.
Vasárnap 10 órától az Országházában vártak minket, ahol megismerhettük Budapest leghíresebb középületét, a Magyar Országgyűlés és egyes intézményeinek székhelyét. A kívülről nagyon impozáns épület belül még pompásabb.
Az aprólékos és rendkívül érdekes tárlatvezetés után a Várkert Bazár „Új világ születik” interaktív kiállítást tekintettük meg. Talán a legérdekesebb és legszimbolikusabb volt az összes eddig általam látott kiállítás közül. A legjobban talán három terem szimbolisztikája fogott meg, az első amely síremlékeket állít az áldozatoknak, ahol minden fal tükör és a fehér síremlékek sorozata úgy fest mintha végtelen sír venné körül a látogatót, a második terem amely szintén nagyon meghatott az a kiállított harangok terme, amely bemutatta azt, hogy mindent felhasználtak a fegyverek gyártására, még a templomok harangjait is, de ugyanakkor azt is, hogy a harangok az áldozatok eltemetését, megsiratását is jelképezi. A harmadik terem a „régi világ” használati tárgyaiból van összeállítva, amelyek a padlóba vannak beöntve rámutatva arra, hogy ezeket elsirathatja az új világ, emiatt virágok is vannak a tárgyak között és vizes hatása van, amely akár a világ könnyeit is jelentheti.
Délután a Magyar Nemzeti Múzeum felé haladtunk és megnéztük a magyar történelem legfontosabb tárgyi emlékeit, többek között a magyar koronázási ékszerek közül a palástot, hiszen a szent koronát, a jogart és az országalmát meg a kardot az Országházában már láttuk, így lett teljes a kép ami a magyar királyok koronázási eszközeit illeti.
Ezek után egy kis szabadprogramunk volt, amikor készülődtünk az aznap esti színházi előadásra.
Az előadás elött egy vezetett körsétán vettünk részt a Nemzeti Színház kulisszái mögött. A Színház kulisszatitkai után a Medeia című tragédiát néztük végig nagy figyelemmel. Nagyon megható és elgondolkodtató alkotás volt, hiszen egy nő, egy anya, egy férfi, szerető meg egy apa és gyerekei tragédiáját láthattuk.
Hétfőn reggel utunk Szekszárdra vezetett ahol a Garay Gimnázium diákjaival ismerkedhettünk meg. A diákokkal közösen elmentünk a Babits Mihály emlékházba, ahol bekukkanthattunk a költő házába, gyermekkorába és életébe.
A látogatás után közösen sétáltunk Szekszárd központjába, és együtt megkoszorúztuk Garay János szobrát, akiről a partneriskola is a nevét kapta.
Az iskola 11.B és 11.D osztálya látott minket vendégül, akik az iskola életébe engedtek betekinteni, majd a sárközi és sióagárdi népviselet mutatták be nekünk. Mindezek után elbúcsúztunk a minket vendégül látó diákoktól és tovább haladtunk Pécsre.
Pécsen az első utunk a Zsolnay negyed Planetáriumába vezetett ahol, egy csillagászati előadáson vehettünk részt. Idegenvezetéssel körbejártuk a Zsolnay Kulturális negyed zegét-zugát. Nagyon fáradtan és kimerülten elfoglaltuk a szállást Pécs belvárosában.
Utazásunk utolsó reggelén egy jó kiadós alvás és egy finom reggeli után, utunk már majdnem haza vezetett, de előbb Mohácsra mentünk. A mohácsi Nemzeti Emlékparkban vezetett séta során 1700 katona végső nyughelyét láthattuk. A tömegsírok közt II. Lajos király, Szulejmán szultán, Tomori Pál, Kanizsai Dorottya és sok-sok névtelen vitéz fából kifaragott szobrait láthattuk.
Mindenki nagyon örült ennek a pár napnak. Nagyon sok jó élménnyel gazdagodtunk, olyan helyekre jutottunk el, ahová nagyon sok ideje vágyakoztunk mindannyian. Buszunk csak robogott és robogott hazafelé mi pedig rájöttünk, hogy nem elég négy nap, talán tíz sem, körbejárni azokat a csodás helyeket, amiket még nem látott szemünk.
Nagyon hálás vagyok, hogy részt vehettem ezen a kiránduláson, hiszen sok élménnyel és tudással gazdagodtam. Köszönjük szépen a lehetőséget a szekszárdi Garay János Gimnáziumnak, akik minket választottak partnernek ebben a programban, a budapesti Vidékjáró Kft.-nek és Csizmadia Gergelynek, aki végig kalauzolt minket a 4 napon, illetve Szabó Izolda, mezőmadarasi református tiszteletesasszonynak, akik nélkül nem jöhetett volna össze ez az élménydús kirándulás.
Fábián Anna-Eszter
X alfa