Unikornis
- Részletek
- Írta: Enyedi Csaba
-
Közzétéve: 2021. július 13
-
Találatok: 2974
2021. július 5-10. között került megszervezésre az Unikornis nyelvi olimpia országos szakasza. A két internetes forduló végigküzdése után a Refi NSZT csapata (tagjai: Szász Szonia, Kovács Tas Attila, Barabási Nimród a XI. betából és Márton Csilla felkészítőtanár) elindult Csernáton felé, ahol a több mint 50 benevező csapat közül mindössze hét mérhette össze tudását.
Megérkezésünk után hamar feloldódott a négy matek-infós, a két bio-kémiás csapat és közöttünk a hangulat.
A tábori programok, már az elején arra késztettek bennünket, hogy egy hullámhosszra kerüljünk. Együttműködésre tanított a szabadulószoba, amikor nyelvészeti rejtvények útján próbáltunk kijutni a zárt ajtó mögül. A csernátoni Haszmann Pál Múzeumvisszaröpített minket a múltba, ahol testközelből megismerkedhettünk a múlttal a régi házak, bútorok, ruházatokon keresztül, és elgondolkodhattunk azon, hogy milyen rövid idő alatt mennyit változott a világ. Itt láthattuk Jókai Mór fáját, régi írógéppel is írhattunk, illetve remek helyszínt biztosított az országos versenynek.
A műhelyfoglalkozások során nemezeltünk, festettünk, megtanultuk a tudományos és a hétköznapi megismerés létfontosságát, illetve különbségeit, megtudtuk, hogy nem volt mindig kék az ég, legalábbis fogalmi téren. Egy napot töltöttünk Sepsiszentgyörgyön, ahol a Magma kiállítás keretén belül a kommunizmus, a forradalom, a fekete március és sok más témán keresztül sokmindentátértékeltünk, ugyanis a videók, a tárgyak és az interjúk, a szövegek és a dokumentációk átszabták eddigi gondolatainkat a közelmúlt eseményeiről.
Az öt napos tábor ideje alatt, rengeteget tanultunk és fejlődtünk, mindezt szórakozva. Az élvonalba ugyan nem kerültünk be, de büszkén jöttünk haza a dicsérettel, bebizonyítva, hogy egy reálos mezőnyben is helyt lehet állni.
Barabási Nimród, XI. beta