Marosvásárhelyi Református Óvoda

Idegen helyről, idegenként érkeztem a kilenc és feledik osztályba. A gyerekkorom, a múltam valamelyest megkövetelte, talán tudattalanul is, hogy temérdek viaskodással viszonyuljak minden új iránt.” Ezekkel a szavakkal kezdte 2014-ben írását volt diákunk, Szabadi Ernő Lóránd a Marosvásárhelyi Református Kollégium évkönyvébe. Sokszor börtönének érezte az iskolát, nem akarta megtalálni benne a helyét, de írását így fejezi be: „A lényeget hoztam magammal belőle: az Őszinteséget, a Tiszteletet, a Becsületet, a Figyelmet, a Kitartást, a Hitet és azt, hogy Lázadónak lenni nem mindig rossz, sőt olykor szükséges és valakinek ezt a szerepet is vállalnia kell.

Szabadi Ernő 2010-ben végzett a Marosvásárhelyi Református Kollégiumban, azóta pedig megtalálta helyét, kollégiumon belül, de kollégiumon kívül is. Nem titkolt hobbyja mindig a zene felé irányult, azon belül is a gitár volt a mindene. Együttesek, szóló album – próbálkozott mindennel, de az igazi énjét talán most találta meg. Új együttes, új lemez, amelyről az utóbbi időben egyre többet lehet hallani. Új projektéről a következőképpen nyilatkozik: „ A Gondviselés Inkognitói/ The Incognitos of Providence című lemezen a rock balladák hangzásvilágát gépies beütésekkel vegyítve, a blues elemeivel gazdagítva, a hagyományos klasszikus zenére jellemző szerkezetet követve, időnként a metálra jellemző sötét képekkel fűszerezett akusztikus-, jazz- és basszusgitárjáték különleges kompozícióját hallhatjuk. A zeneileg egyedi hangzásvilággal rendelkező lemez amellett, hogy több eltérő stílusjegyet is ötvöz, egy, manapság előadóra nem jellemző egyedi jegye lehet az a tény, hogy teljes mértékben instrumentális felvételeket tartalmaz.” A multikulturalitást képviselő „Szabadi” formáció négy tagot számlál (Szabadi Ernő – Loránd, Itzak Sonnenschein, Leonor Gray, Bîrsan Crinișor) és arra törekszik, hogy megtalálja azt az univerzális nyelvet, amelyet mindenki ért: magát a zenét, ének és dalszöveg nélkül.

A lemezen található dalok nagymértékben visszaadják azokat a Kollégiumban szerzett tapasztalatokat, amelyek Ernő életében fordulópontokat jelentettek. Ő maga a következőképpen nyilatkozik a lemez címéről: „A gondviselés inkognitói/ The incognitos of providence című lemez több részlete is betekintést biztosít a Marosvásárhelyi Református Kollégiumban töltött éveimet illetően, az akkori életérzéseimet és látásmódomat összevetve a jelenlegivel, mindazzal, amit megéltem és válaszol azon hatásokra, tanokra, amiket egykor támadásként véltem, majd idővel rájöttem, hogy mi is van ezeknek a hátterében. Volt néhány olyan tanárom, akiket a kezdetektől fogva tiszteltem és rajongtam a tudásukért, azért, ahogy viszonyulni tudtak hozzánk diákokhoz, viszont volt néhány olyan pedagógus, amelyeknek a szemléletüket, a módszereiket meg kellett értenem. Noha sokkal egyszerűbb és nyersebbnek tűntek, a közvetített információ filozófiai értéke jelentősen mélyebb volt. Bizonyos értelemben inkognitóban funkcionáltak és azért munkálkodtak, hogy a társaimmal együtt megértsünk bizonyos alapvető mechanizmusokat, elsajátítsunk alapvető értékeket és, hogy átlássuk mindez miért történik, miért fontos számunkra, hogyan kamatoztathatjuk majd az életünk minden fejezetében. Valahogyan így működik az Isteni gondviselés is. Különböző életszakaszokban nem érezzük a jelenlétét, majd ha felfedezzük, ellenkezünk, nem kérünk belőle, míg meg nem értjük és át nem érezzük annak működését. Egy emberi életen keresztül is rengeteg különböző állomást járunk be, hát még, hogy ha figyelembe vesszük azt a tényt, hogy minden ember más, másként él, másként tapasztal, végtelen lehetőséget ad ezen téma bemutatására. A tíz dalt tartalmazó lemez ezt a kérdést igyekszik körbe járni különböző történetszálakon keresztül s mivel szövege egyiknek nincs, ezért csak az érzéseinket követve figyelhetünk azon dallamokra, ritmusokra, amelyek végig vezetnek ezen életérzéseken. Időnként komorak, időnként reményteliek, időnként határozottak s időnként zajosan szólalnak meg.

És ha felkeltette valakinek a kíváncsiságát, akkor itt lehet hallgatni egy kis ízelítőt a nemsokára megjelenő albumról:

https://www.youtube.com/watch?v=Waoj4k4XNqI