- Részletek
- Írta: Márton Előd
-
Közzétéve: 2016. december 20
-
Találatok: 3570
A Marosvásárhelyi Református Kollégiumból hat diák vett részt a TUDEK konferencián, december 2- 4 között, Kézdivásárhelyen. Ketten indultak néprajz kategóriában, „ 2.világháborús katonai hagyományőrzés” dolgozat címmel, Kacso Roland ( XI. β) és Tar Andor (XI. α), egy tanuló, Bartos-Elekes Imre, (XI α) történelem kategóriában. Szociológia kategóriában Koncz Gabriella és Becsky Panna ( XI.α-ás diáklányok), „Facebook csoport és osztályközösségek” dolgozattal. Valamint az ötödik diák ugyancsak szociológiából indult, Nagy Tünde, „A vallás szerepe egy mezőségi községben” bemutatójával.
A TUDEK hétvége alatt nagyon sok élménnyel gazdagodtunk. Sok új embert ismertünk meg és új barátokra is szert tehettünk. Emellett rengeteg tapasztalatot szerezhettünk és betekintést nyerhettünk a diákok végtelenül kreatív fantáziájába, hiszen érdekesebbnél érdekesebb bemutatókat láttunk. A tapasztalatok és tanulságos dolgok megszerzése mellett nagyon meghatározóak lettek számunkra az új ötletek a jövőbeli folytatással kapcsolatban. A zsűri igen pozitív visszajelzése után, Gabi meg én bátorságot kaptunk az elkövetkezendő bemutatóink jobb, magabiztosabb prezentálásához, de úgy gondolom ezzel nem vagyunk egyedül, inkább hasonlóan Rolival, Andorral meg Tündével. Mivel ötünknek ( Kacso Roland, Tar Andor, Koncz Gabriella, Becsky Panna, Bartos-Elekes Imre) sikerült továbbjutni a kárpátmedencei döntőre is, amely majd 2017 tavaszán lesz Székesfehérváron, így nagyon figyelembe vesszük az építő kritikákat, amelyekkel korigáljuk dolgozatainkat, hogy a legeslegjobbat nyújthassuk majd a tavaszi fordulón, ahol bizony minden szempontból nagyobb a tét.
Összefoglalásként, mi nagyon hálásak vagyunk legfőképpen a jó Istennek, a kisegítő tanárainknak, de a többi tanárnak is aki megértő és elnéző volt velünk, hogy minden erőt bevetve felkészülhessünk, valamint nem utolsó sorban iskolánknak és más tanácsadóinknak. Köszönjük, hogy bíztak bennünk és, hogy továbbra is a legjobb tudásuk szerint támogatnak majd minket.
Becsky Panna
XI alfa
- Részletek
- Írta: Márton Előd
-
Közzétéve: 2016. december 06
-
Találatok: 3486
Negyedik alkalommal szervezte meg a Romániai Magyar Közgazdász Társaság, Magyarország Kolozsvári Főkonzulátusa és a Magyar Mágnás Egyesület a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem partnerségében a Pénzmágnes — Kulcs a gyarapodáshozközépiskolásoknak szóló, egyéni pénzügyi vetélkedő döntőjét 2016. november 25-én.
A díjátadón minden résztvevő diák kapott egy ajándékcsomagot a BN Business cég felajánlásában, és egy könyvcsomagot az RMKT és Magyarország Konzulátusa ajándékaként. Az első öt helyezett egy-egy belépőt nyert a magyarországi Pénzmágnes Alapítvány nyári Életmód táborába, a legjobb négy diák pedig készpénzjutalomban is részesült: a legjobb eredmény 500 eurót (a Goodwill Consulting cég felajánlásában), a második helyezés 300 eurót (a Regio Consult Kft részéről), míg a harmadik hely 200 eurót (az Ariola és a Cosmetic Plant cégek felajánlásában) ért, a negyedik helyezett pedig 100 euró jutalommal térhetett haza (a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem különdíjaként).
A pontszámok alapján a legjobb eredményt Dragomir Norbert érte el a nagybányai Németh László Elméleti Líceumból, őt követte Mózes Anna a Marosvásárhelyi Református Kollégiumból, míg a harmadik helyezett Pataki Balázs lett a szatmárnémeti Kölcsey Ferenc Főgimnáziumból. A negyedik helyezést Bűn Rudolf érte el a zentai Közgazdasági és Kereskedelmi Iskolából, ötödik helyet Székelyudvarhelyről Szász Zsuzsa, a Tamási Áron Gimnázium diákja szerezte meg.
forrás:http://penzcsinalok.transindex.ro/hir/20161128-negyedik-alkalommal-szerveztek-meg-a-penzmagnes-kulcs-a-gyarapodashoz-vetelkedot
- Részletek
- Írta: Márton Előd
-
Közzétéve: 2016. november 02
-
Találatok: 3658
2016. október 28-30. között zajlott a Szilágy megyei Szilácsehben a XVIII. alkalommal megszervezett országos diákszínjátszó verseny, a PADIF. A Refi Színpad vitorlát bontott, és nagy izgalommal nevezett be a megmérettetésre az Arc az álarc mögött című improvizációs játékával. 25 diákszínjátszó csapat vett részt a versenyen az ország minden magyarlakta megyéjéből.
A neves színikritikusokból, színészekből és „veteránnak” számító csoportvezetőkből álló zsűri II. díjban részesítette a Refi Színpad előadását. Ezen kívül Bartos-Elekes Imre a legjobb férfi alakításért kapott különdíjat, Becsky Panna pedig a legjobb női alakítás díjával térhetett haza.
A csapat további tagjai: Bakó Gabriella, Szombat Anett, Marton Zoltán, Mészáros Dávid, Barabás Annamária, Orbán Annamária, Vajda Eszter és Láng Borbála. Az előadás rendezője: Márton Csilla tanárnő.
- Részletek
- Írta: Márton Előd
-
Közzétéve: 2016. november 01
-
Találatok: 3749
2016. október 25-27 között, az Iskola másként hét keretein belül, a 10. és 9. beta közös osztálykiránduláson vett részt.
Kedd reggel indultunk a Kaufland parkolójából jókedvűen és kíváncsian, hogy milyen lesz az elkövetkező három nap. Első megállónk Torockó volt, ahol bementünk a múzeumba és az unitárius templomba. A múzeum udvarán volt, aki a favágást is kipróbálhatta. Megcsodáltuk Torockó csodálatos népviseletét, a szászok által épített házakat és a Székelykőt is, mely a falu felé magasodik. Betekintést nyerhettünk a kétszer felkelő nap országába.
Utána Nagyenyeden álltunk meg, ahol megnéztük kívülről a templomot (nagytakarítás miatt nem mehettünk be) és megcsodáltuk a nemrég felújított kollégiumot is. A kollégium ebédlőjében elfogyasztott ebéd után egy hosszabb utazás várt ránk Magyarigen felé. Kissé elgémberedett tagokkal, egyesek álmosan, szálltunk le a buszról Magyarigen gyönyörű, barokk stílusú temploma előtt. Míg a lelkipásztor a falu és a templom történetéről mesélt, fél szemmel a gyönyörű díszítéseket figyeltük. Indulásunk előtt pedig a templom orgonáját is megszólaltattuk. Alvincre megérkezve még megnéztük az ottani templomot és a vár romjait, utána pedig fáradtan, de jókedvűen foglaltuk el a szálláshelyünket a Bethlen diákszállón. Vacsora után fény derült arra is, hogy melyik 10. osztályos melyik kilencedikest „fogadta örökbe”, egyesültek a kis „családok”. Utána pedig az erre kijelölt szobában buliztunk, táncoltunk, nevettünk.
Másnap reggel, szerdán újból buszra ültünk, és a hideg meg az eső ellenére elindultunk Vajdahunyad fele, hogy az ottani várat is szemügyre vehessük, és még több képet készíthessünk. A hunyadi vár után (ahol kissé eláztunk, de ez senkit sem érdekelt különösebben) átmentünk Dévára és felvonóval felmentünk a szintén nemrég felújított dévai várhoz, melyet a hegy aljából nem is láttunk a leereszkedett felhő miatt. Mire felértünk egészen lassan az ég is kitisztult, és szemünk elé tárult a gyönyörű kilátás. Olyan érzésünk támadt, mintha a világ felett lennénk, hisz a 60 személyes buszunkat is csak pár centis játékautónak láttuk. Ebéd után a csapat két részre oszlott. Az egyik fele elment a bevásárló központba, ahol nézelődtek, moziztak, vásárolgattak, a másik fele pedig a dévai Aqualand-ben áztatta magát. Mindkét helyen mindenki nagyon jól érezte magát, sokat nevettünk s közben egyre jobban megismertük egymást. Úton a szállásunk fele a buszban csend volt, hisz mindenkit kifárasztottak a nap eseményei, és erőt kellett gyűjtenünk a folytatódó mulatozáshoz.
Csütörtök reggel mindenki összepakolt, és hamarosan elindultunk hazafele. De előtte még volt pár megállónk. Gyulafehérváron megnéztük a központ egy részét és bementünk a katolikus templomba, ahol énekelve dicsőítettük az Urat. Egy hosszabb utazás után Medgyesen álltunk meg, ahol szétszéledtünk, s miközben a városban nézelődtünk, ennivalót „vadásztunk”. Utolsó megállónk pedig Berethalom volt, ahol megcsodáltuk Erdély egyik legszebb erődítmény templomát.
Délután hat óra táján érkeztünk haza a Kaufland parkolóba, fáradtan, de jókedvűen, tele élményekkel, és megtelt telefon memóriákkal.
Köszönjük szépen a tanárainknak, hogy lehetővé tették ezt a kirándulást, és hogy lehetőséget adtak arra, hogy a két osztály jobban megismerje egymást.
Simon Dorottya,
IX. beta
Alkategóriák
- Magunkról
- Tartalom
-
Öregdiákoknak
A Református Kollégiumba járt diákok névsorai.
- Hírfal - REFI
- Diákélet