Kedves, szeretett tanáraink!

            Bár sose kellene ezt a levelet megírni, de nincs hatalmunkban a helyzetet megváltoztatni, egyetlen, amit tehetünk, hogy keressük az utakat. Az elmúlt hónapokban mindannyian ezeket kerestük az iskola csoporton, a messengeren, a zoomon, a telefonon, a classroomon és a gmail-en keresztül. A körülményekhez képest pedig azt hiszem minden felületet maximálisan kihasználtunk, úgy ahogyan sosem gondoltuk volna. Március 10-én kiléptünk a kapun, legtöbben nem is emlékezve az utolsó percekre, s örültünk a pár szabadnapnak. Aztán mire észbe kaptunk egyedül maradtunk a rengeteg tanulnivalóval és a rengeteg érzéssel egymás és Önök nélkül. De valahol mélyen tudtuk, hogy egy hívásunkba kerül és Önök is megjelennek. A refis diák valamit megtanul egy életre: a tanárai nem elérhetetlenek, hanem olyanok, akikhez bármikor lehet fordulni.

            Fejünkben még zavar van és nem értjük pontosan, hogy mi történt és történik még mindig velünk. Vagy csak nem merjük bevallani magunknak, hogy véget ért ez a négy év. Csak azt tudjuk, hogy az elmúlt héten már búcsú üzenetek vártak a classroomban, lecke helyett. Az elmúlt napokban biztosan sok mindenen gondolkoztunk. Az első napokról amikor először találkoztunk, és az utolsó napokról, hogy milyen terveink voltak. Talán elmondtuk volna, hogy mik az első emlékeink Önökről és talán Önök is, hogy mit gondoltak először rólunk. Talán elmondtuk volna, legalábbis megpróbáltuk volna, a szokásos duruzsolás közepette elmondani, hogy mi hogyan éltük meg ezeket az éveket, 28-an, 28 féle képen. Talán felemlegettünk volna emlékeket, amiken még ma is nevetünk. Talán….

            De biztosan megköszöntük volna. És most pont ezt tesszük. Évente legalább 2x elhangzik egy ilyen szöveg, hogy köszönjük a sok türelmet, bátorítást, tanítást stb. Igen ezeket is köszönjük. De ennél sokkal többet. A mosolyokat, a kötetlen beszélgetéseket akár órán akár a folyosón, az állandó készenlétet, hogy bármi eszünkbe jut Önök ott lehessenek, a beszólásokat, amik talán dühítettek, hogy lehetett véleményünk, az unásig ismételt szemrehányásokat, a játékokat, a filmeket, az énekléseket, a vicceket. A végig aludhatott órákat (éveket?) és az utolsó 10 perceket, hogy tanulhassunk a következő felmérőre, meg persze ezek elhalasztását. Köszönjük, hogy ehettünk és ihattunk órán, hogy hamarabb haza mehettünk vagy hogy komolyabb büntetés nélkül késhettünk. Köszönjük a rengeteg bíztatást s a vissza jelzéseket, hogy miben fejlődtünk s még miben kell, hálásak vagyunk hogy kérdezhettünk és kaphattunk válaszokat. Köszönjük a „minden rendben?” „van valami baj?” kérdéseket, még ha nem is válaszoltunk őszintén, sokat jelentett és jelent most is, ahogy minden felajánlás is, hogy szívesen meg tetszenek hallgatni minket. Köszönjük a vitákat, a folyosón odavetett vicces mondatokat, amik a kapcsolatainkra vonatkoztak. A megkegyelmezéseket és a meghallgatásokat. Köszönjük a büszke vagy elnéző mosolyokat, a bátorító pillantásokat, a néma vagy hangos jelenlétet, a vállba veregetéseket, kézfogásokat. Köszönjük a ránk bízott dolgokat, legyen szó akár kaja vásárlásról, vagy valami elhozataláról a tanáriból. Köszönjük, hogy félelem nélkül mehettünk a kuckóba vagy állíthattuk le Önöket a folyosón. A bizalmat. Köszönjük a lehetőségeket, az iskolán kívüli tevékenységeket, önkénteskedéseket, pályázatokat, kirándulásokat. Köszönünk minden egyes jó és rossz pillanatot. Mindent, amit nem tudunk szavakba önteni, vagy ami annyira természetes volt, hogy a gondolatok és emlékek kavalkádjából ki sem emelkedik, de hiányzott volna, ha nincs ott. A gólyabálokat, mikulás bulikat, és minden dísztermi előadást, áhítatot. Köszönjük, hogy tanulhattunk és nem, nem a leckékre gondolunk. Hanem az életre. Abból ahogyan Önök viszonyultak hozzánk, valamint a történetekből sok mindent tanultunk. Hisz, ha akartuk, ha nem, ha tudatában voltunk, ha nem, Önök ott voltak életünk legboldogabb és legnehezebb időszakaiban, s talán néha mi is az Önökében. Néha könnyebbé, néha nehezebbé tettük egymás mindennapjait. De minden így volt a legjobb és talán semmit se változtatnánk meg. Hisz jó volt így.

            A Refiben megtapasztalhattuk mit jelent egy családnak lenni, amikor szinte mindenki ismeri egymást. Mi diákok állandóan változunk, jövünk kilencedikbe és megyünk el 12-ben, útközben pedig vagy megérkezünk ide, vagy eltávozunk. De Önök maradnak s mindannyiunknak ugyanazt adják, amit talán a Refi szellemeként lehet megnevezni.

S hogy mit kaptunk mi Önöktől, a Refitől?

András: „Barátokat”

Tamara: „Én a Refitől bizalmat, szeretetet, megértést és sok jót kaptam!”

Anita: „Én a refitől barátokat, emlékeket, szeretetet, támogatást, magabiztosságot és hitet kaptam.”

Roland: „Felejthetetlen éveket”

Keró: „A refitől egy olyan dolgot kaptam ami leírhatatlan…..Egy igazi osztályközösséget, amely már családdá kovácsolódott. Biztatást, megértést és nem utolsó sorban tudást. Az itt töltött 4 évre, az emberekre és a tanárokra mindig szeretettel fogok emlékezni.”

Árcsi: „A Refi segített, hogy megtaláljam önmagam.”

Arnold: „Felejthetetlen élményeket, sok nevetést, barátokat és egy nagyon jó osztályközösséget!”

Johanna: „Szabadságot”

Krisztián: „Felejthetetlen élményeket”

Meli: „Bátorságot, sikerélményt, szeretetet.”

Vivi: „Családot. Szabadságot. Bizalmat. Lehetőséget az újrakezdésre. Visszakaptam az önbizalmam. Esélyt, hogy bebizonyítsam egyeseknek, tévednek. Élményeket. Szeretetet. Az érzést, hogy tartozom valahova, ahol értékelnek és megbecsülnek. És a lehetőséget, hogy megalkossam a világ legmenőbb hashtagét. #Refamily”

Barbi: „Én a Refitől olyan élményeket, tapasztalatokat és barátokat kaptam, amiket/akiket soha nem felejtek el.”

Nóra: „A legjobb embereket, akiket valaha megismertem, a második családom és egy egészen új nézőpontot ismertem meg vagy fedeztem fel.”

Andi: „Barátokat, felejthetetlen élményeket”

Martin: „A refitől egy felejthetetlen dolgot kaptam, igaz barátokra leltem és egy olyan tanári közösséget ismertem meg, amihez hasonló még egy iskolában sincs.”

Apor: „A legjobb osztályközösséget a 12 év iskolai évem alatt és 4 évet amire mindig emlékezni fogok!”

Tamás: „Jó barátokat és felejthetetlen élményeket”

Kriszta: „Új lehetőségeket”

Bíborka: „Hitben megerősödést és felettébb sok szeretetet!”

Berni: „Boldogságot, szeretett, őrökre szóló barátságot, tudást”

Kamilla: „4 felejthetetlen évet, barátokat, emlékeket, elfogadást, lehetőségeket, egy vidám osztályközösséget.”

Örs: „Szeretetet és barátokat”

Kristóf: „Én a refitől kaptam egy teljesen más iskolát olyant amilyen teljesen egyedi. Amit soha iskolákba nem éreztem. És olyan osztálytársakat, akikre nagyrészt számíthatok.  S olyan tanárokat, akik mindent megtesznek azért, hogy nekünk jó legyen.”

Krisztina: „Szeretetet, önbizalmat és rengeteg segítséget.”

Dávid: „Új barátokat!”

Gellért: „Tapasztalat, élmények, új "család", egy mérföldkő volt az életemben, mindig szívesen léptem be a kapuin.”

Doro: „Igaz barátokat, oszlopokat, lehetőségeket, családot, szeretetet, odafigyelést, önbizalmat, hitet, tapasztalatot, emlékeket. Valamit amiért érdemes élni. Önmagam lehettem és sosem voltam igazán egyedül. Megtanultam újra szeretni és bízni. Felállni, ha elesek. Segítséget kérni. Bizonyos értelemben egy új életet.”

Rudi: „Egy biztos alapot”

Köszönjük!

12. beta (2016-2020)